Bejegyzések augusztus, 2013

Életünk “könyve”

»Írta - - 2013. aug 14 in Blog, Boldogság | 0 Hozzászólás

Életünk “könyve”

Amikor megszülettünk erre a világra, üres volt életünk “könyve”. Ahogy cseperedtünk, egyre több dolog íródott bele annak alapján, hogy mit láttunk, tettünk, érzékeltünk. Életünk történetére mély hatással voltak szüleink, tanáraink, társaink, a média, a kultúra, stb. Folyamatosan íródtak könyvünkbe előfeltételezéseink, meggyőződéseink, hiedelmeink  Ezek alapján egyre behatároltabbakká váltak gondolkodási sémáink.Akkor szoktunk elbizonytalanodni, amikor kialakított életstratégiáink nem hozzák a várt eredményeket.Hogy fordulhat elő, hogy – bár meggyőződéseink szerint a legjobban cselekedtünk, mégis megesik, hogy kudarcok közé keveredünk? Nézzük például a párkapcsolatokat. Valamikor találkoztunk álmaink tökéletes párjával, és beleszerettünk. Ezután törvényszerű a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” folytatás? Így kéne lennie, hiszen ezt tanultuk minden meséből, filmből, regényből.Amikor rájövünk, hogy hát mégsem így működik, nem értjük, hol lehet a hiba.  Ha többször is így járunk, azon kezdünk gondolkozni, megéri-e egyáltalán próbálkozni. Hasonlóan alakulhat történetünk a siker, jólét, anyagi biztonság, egészség kérdésében is. Tudjuk, mit akarunk elérni. Megszerezzük mindehhez a szükséges tudást is. Reményekkel telten útnak indulunk. Mindent megteszünk céljaink beteljesítéséért. És? Előfordulhat, hogy mégsem sikerül? Hol a hiba?Amikor a dolgok nem a várakozásaink szerint alakulnak, dühösek leszünk. Általában másokra. Szeretnénk a másik felet megváltoztatni, olyanná formálni, amilyennek a mi “könyvünk” szerint lennie kéne. Hiszen tudjuk, hogy csakis nekünk lehet igazunk. Mert ez áll élettapasztalataink, előfeltételezéseink, a dolgokról alkotott véleményünk könyvében.  Nekünk van igazunk, a másik pedig téved. Pontosan kialakult véleményünk van bűnösség-ártatlanság, igazságosság-igazságtalanság, helyes út-helytelen út kérdésében.Így viszont nagyon nehéz kinyitnunk magunkat, hogy hidat építhessünk a másik oldal felé. Nehéz belátnunk, de előítéleteink sokszor megakadályoznak bennünket abban, hogy megkérdőjelezzünk, megértsünk, vagy megtanuljunk dolgokat.Akkor mit gondoljunk? Minden, amit emberi kapcsolatokról, munkáról, üzletről, sikerről tanultunk, hibás vélekedés lett volna? Nem. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy mások “könyve” alaposan különbözik a miénktől, hiszen őket másféle tapasztalások tanították az életre.Mi lenne, ha megpróbálnánk átkeretezni az életről alkotott képünket, ha megpróbálnánk hátralépni, a nagy képre tekinteni, és konfliktusaink élezése helyett lehetséges hidak építését kezdeményezni?Talán nem is létezik olyan realitás, hogy “hiba”, vagy “helytelen”. Talán csak különböző utak vannak.Fontos felismerésekhez juthatunk, ha néha – alapértékeink megkérdőjelezése nélkül - saját meggyőződéseink mellé is odatesszük a kérdőjeleket, Ez hatalmas bátorságot igényel, viszont örömöt adó módon térülhet meg!Sok bátorságot kívánok!Tomori Nóra, életvezetési tanácsadó, karrier tanácsadóLikeolj...

tovább