Bejegyzések április, 2015

Még az önértékelésről

»Írta - - 2015. ápr 26 in Blog, Boldogság, Család, Érzelmi intelligencia | 0 Hozzászólás

Még az önértékelésről

Virginia Satir A család együttélésének művészete c. könyve nyomán: Az önértékelés olyan képességünk, amelynek segítségével értékesnek tarthatjuk saját énünket, s méltósággal, szeretettel, bánunk önmagunkkal. A magas önértékelésű emberekből becsületesség, őszinteség, felelősség, együttérzés, szeretet, kompetencia árad. Ha magas az önértékelésünk, azt érezhetjük, hogy számítunk, hogy a világ jobbá válik általunk. Hiszünk saját alkalmasságunkban. Tudunk segítséget is kérni, ugyanakkor bízunk döntéseinkben, és abban, hogy végül is mi vagyunk saját magunk számára a legjobb erőforrás. Becsüljük saját értékeinket, de tiszteljük mások értékeit is. Bizalmat sugárzunk. Azt is tudjuk, hogy nem kell tettnek követnie minden érzésünket. Tudunk választani. Teljes mértékben elfogadjuk magunkat hibáinkkal, botlásainkkal együtt. Mert hibáink is természetes, emberi részeink. A magas önértékelésű emberek legtöbbször úgy érzik, jó dolgokkal vannak feltöltve. Ők is átélnek olyan időszakokat, amikor legszívesebben azonnal mindent feladnának, amikor elborítja őket a kimerültség, amikor az élet túl sok csalódást osztott ki, amikor hirtelen több problémával találják magukat szemben, mint amit kezelni tudnának. De érzik, ezek átmeneti krízisek, természetes részei az emberi életnek. A krízisek új lehetőségek születésének kezdetei is. Talán rosszul érzik magukat néha, de elmenekülniük nem kell. Mernek bízni abban, hogy sértetlenül kerülnek ki a válságból. Az alacsony önértékelésű emberek azt feltételezik, hogy a többi ember becsapja, lenézi, eltapossa őket. Ez egyenes út ahhoz, hogy áldozattá váljanak. Azzal, hogy a legrosszabbra számítanak, a legrosszabbat hívják ki, és azt meg is kapják. S hogy megvédjék magukat, a bizalmatlanság fala mögé rejtőznek, s a magány, elszigeteltség iszonyú érzésébe süllyednek. Nehezen tudnak tisztán látni, hallani és gondolkodni, ezért hajlamosak lenézni másokat. Akik így éreznek, hatalmas lelki falakat építenek, amik mögé elbújhatnak, s azzal védik magukat, hogy mindezt letagadják. Ennek a bizalmatlanságnak és izolációnak természetes következménye a félelem. A félelem beszorít és megvakít; megakadályozza, hogy újabb és újabb lehetőségeket keressünk a probléma megoldására. Sőt, még inkább olyan viselkedés felé fordít, mellyel saját kudarcunkat idézzük elő. Amikor az alacsony önértékelésű emberek kudarcot élnek át, gyakran önmagukat hibáztatják. „Semmire sem vagyok jó! Elrontok mindent!" Ha valaki gyakran így reagál a nehézségekre, egy idő után veszélyeztetetté válhat a drogokkal, alkohollal vagy más menekülési módokkal szemben. A rossz hangulat nem azonos az alacsony önértékeléssel. Az alacsony önértékeléssel alapvetően együtt jár, hogy megpróbálunk úgy viselkedni, mintha a nemkívánatos érzések nem léteznének. Magas önértékelésre van szükség ahhoz, hogy elfogadjuk lehangoltságunkat. A magas önértékelésű ember is érezheti magát rosszul. A különbség az, hogy ettől nem címkézi magát értéktelennek. Természetes, hogy időnként lehangoltak vagyunk. De nem mindegy, hogy elítéljük-e magunkat ezért, vagy úgy tekintjük ezeket a rossz időszakokat, mint emberi állapotokat, melyekkel valahogyan meg kell birkózni. Ha lehangolt vagy, és ezt nem ismered be, az a hazugság egy formája - hazudsz magadnak és másoknak. Ha nem tartod értékesnek, fontosnak az érzéseidet, magadat értékeled le, s így tovább mélyíted az alacsony önértékelésedet. Legtöbbször hozzáállásunk határozza meg azt, hogy mi történik velünk. A hozzáállás pedig megváltoztatható. Az értékesség érzése olyan atmoszférában tud igazán virágozni, ahol tiszteletben tartják az egyéni különbségeket, nyíltan kimutatják a szeretetet, a hibákat arra használják, hogy tanuljanak belőlük, a kommunikáció nyílt, a szabályok rugalmasak, a felelősségről mintát nyújtanak (betartják az ígéretet) és becsületesek. Szerencsére az önértékelés növelhető, kortól, körülményektől függetlenül. Mivel az alacsony önértékelés tanult dolog, le is lehet szokni róla, és valami új tanulható meg helyette. Erre az újratanulásra születésünktől halálunkig megvan a lehetőségünk, így soha nem késő. Életünk bármely pontján elkezdhetjük a magasabb önértékelés meg­tanulását. Mindig van rá remény, hogy életünk megváltozzon, mert mindig képesek vagyunk új dolgokat tanulni. Egész életünkben fejlődhetünk, változhatunk. Idősebb korunkban kicsit nehezebben, és néha ez lassabban is megy. Minden azon múlik, mennyire vagyunk állhatatosak abban, hogy a saját utunkat járjuk. Annak a tudása, hogy a változás lehetséges, valamint a változás iránti elköteleződés már hatalmas előrelépést jelent. Lehet, hogy néhányan lassan tanulunk, de mindannyian taníthatók vagyunk. Értékeljük magunkat! Tomori Nóra Likeolj...

tovább