Bejegyzések június, 2016

Hogyan ne engedjük kihasználni magunkat a munkahelyen, ha szinglik vagyunk?

»Írta - - 2016. jún 01 in Blog, Érzelmi intelligencia, Karrier, Kommunikáció | 0 Hozzászólás

Hogyan ne engedjük kihasználni magunkat a munkahelyen, ha szinglik vagyunk?

A szingliket ha lehet, még jobban terhelik, mint a többieket. Az emberek úgy érzik, rengetegen állnak sorba a helyükre és bármikor behelyettesíthetők másokkal, ha nem elég “lelkesek”.Sok cég kifejezetten azért keresi a fiatal, család nélküli munkaerőt, mert ők bármikor - este, éjszaka, hétvégén - is hadrendbe állíthatók.A szinglik szinte kivétel nélkül úgy érzik, őket jobban leterhelik, kihasználják, mint a családosokat, és sokszor késő este és hétvégén is dolgozniuk kell.Gyakran kialakul az a benyomásom, hogy nem minden esetben a főnök, a munkaadó az, aki kifejezetten “diszkriminálja” a szinglit, hanem a “nem szingli” erősebb magánéleti prés alatt van és nagyobb elkeseredéssel, elszántsággal, ezért több bátorsággal teszi le a munkát és megy haza időben, vagy utasít vissza feladatokat, mert szorítják az otthoni elvégeznivaló feladatok, a vállalt felelősségek. Hiszen egy anyukának a végső választás a gyerek jólléte, a család összetartása, és úgy gondolkodik, hogy “még ha kirúgnak, akkor is most muszáj mennem.” És olyankor általában kiderül, hogy nem rúgják ki, hanem tudomásul veszik, hogy a munkán kívül is van élet. A szinglik ezzel szemben kevésbé vannak kitéve ilyen magánéleti présnek, ezért valahogy sokszor kevésbé tudnak ellenállni a túlmunkára irányuló kérésnek, a másnap reggeli határidőknek, hiszen nem annyira égető a hazarohanás kényszere. Szingliként hajlamosak vagyunk másképp gondolkodni: “úgysem akartam semmi különöset tenni ma este, hát maradhatok még…”Először is azt tanácsolom, legyünk őszinték magunkhoz! Ha azért vállalunk többet, mert ezáltal több esélyünk lehet az előrejutásra, a vezetői pozíciók megszerzésére, akkor a saját jövőnkbe való befektetésként könyvelhetjük el a sok esti, hétvégi munkát, a sok túlórát, a pluszterheket. Ha viszont arról van szó, hogy nehezen tudunk nem-et mondani, akkor rajtunk áll, hogy felvértezzük magunkat a határok meghúzására. Bátran döntsük el, hogy nekük is fontos a magánidőnk, a magánéletünk.Ennek egy lehetséges módja, ha telepakoljuk a magánidőnket olyan tennivalókkal, ahova nincs mese, “menni kell”. Például iratkozzunk be nyelvtanfolyamra, vagy más iskolába, egyetemre, ahova időben indulni kell, vegyünk színházjegyet, hívjunk vendégeket, stb. Persze ezek csak “eszközök”. A valódi kulcs BELÜL VAN! A lényeg, hogy alakítsuk ki magunkban azt a belső kényszert/késztetést/kellő elszántságot, hogy valóban megbecsüljük magunkat és a magánidőnket, és legyünk elég bátrak ezt megvédeni.Hogyan tudjuk mindezt elfogadtatni a főnökkel, a környezettel? Ez a kérdés már a kommunikációhoz vezet, mindent lehet jól, elfogadásra okot adóan kommunikálni, ennek kulcsa az, hogy kerüljük azt a látszatot, mintha arrogánsak, ellenségesek lennénk, vagy nem érdeklődnénk a feladatok sikeres teljesítése iránt.A kulcs tehát önmagunkban, belső elszántságunkban és a kommunikációban keresendő szerintem. Nehéz csata, amit valóban könnyebben vívnak meg azok, akiknek tényleg bezár az óvoda, elindul az utolsó vonat, stb.A munkahelyen mindenkit addig terhelnek, amíg lehetséges, és sokszor a szingliket jobban lehetséges. Az én tanácsom ezért talán az lenne, hogy mivel teljesen jogos a magánélet szentségének igénye, szívjuk fel magukat bátorsággal és álljunk ki magunkért, senki más nem tudja helyettük megtenni.Hogy azért csapatjátékosok maradhassunk, fontos, hogy megerősítsük kommunikációs készségeinket. Kevesen gondolnak például arra, hogy fölfelé is lehet jól kommunikálni és tárgyalni a feladatokról, az irreális mennyiségű munkát sokszor meg lehet beszélni, a jó főnökök-beosztott viszony aranyat ér.Tanácsok túlterhelt szingliknek:- Vegyük tudomásul, hogy elsősorban magunkkal kell megvívni azt a csatát, ami a szabadidőnk tiszteletben tartásáról szól. Rajtunk múlik, hogy valóban elég fontosak-e nekünk saját érdekeink.- Higgyünk magunkban, higgyük el, hogy értékes munkaerő vagyunk.- Legyen nekünk is olyan kőbe vésett dolgunk este, hétvégén, ami nem tűr kihagyást és ezt kommunikáljuk is.- Kommunikáljuk a nekünk fontos dolgokat (pl. a szabadidőnk szentségét) úgy, hogy ne bántsuk, ne támadjuk meg a többieket.- Ha ez megvan, akkor tanuljunk meg ügyesen “nem”-et mondani. Itt jön a kifinomult visszautasítás hatalma. Mindent lehet elfogadhatóan mondani.Pl.- “Főnök ezzel kezdek holnap reggel.”- Vagy vállaljunk részfeladatot: ”Főnök, ezt a részt meg tudom csinálni most, a többit majd azután, hogy…”- Esetleg mutassuk ki, milyen jó ötletnek tartjuk amit kér, de…: “Szeretném, de sajnos…”- Ha nagyon nyugodtak tudunk maradni, az is mondhatjuk: “Tele vagyok most feladatokkal, de persze holnap/jövő héten, stb. meg tudom majd csinálni…”- De már az is elég, ha nem azonnal mondunk igen-t, mert később még kitalálhatunk valamit, a kimondott igent viszont már nehéz megváltoztatni.Lehet, hogy csodálkozni fogunk, mennyire elfogadják tőlünk prioritásainkat, ha ügyesen kezeljük a kommunikációs helyzeteket.Sikeres kommunikálást kívánok!Tomori Nóra, karriertanácsadLikeolj...

tovább