“Csalódásokozás” helyett magabiztosság

» Írta - - 2017. okt 02 in Blog, Boldogság, Érzelmi intelligencia, Karrier | 0 Hozzászólás

“Csalódásokozás” helyett magabiztosság

Nemrég eljött hozzám egy fiatalember, aki röviden így fogalmazott: “csalódásokozó vagyok”. Úgy érezte, nem tudja beváltani a mások hozzá fűzött reményeit. Szeretetteli családban nőtt fel, szülei figyeltek rá és támogatták. Gimnáziumba, egyetemre járt, jó állása, jövedelme, barátnője lett. Szép arcú, gonddal öltözik, sportos, tanulmányaiban, munkájában és társas kapcsolataiban eredményes. Látszólag mindene megvan, ami a sikeres és kiegyensúlyozott élethez kell. Mégis sikertelennek és boldogtalannak érzi magát.

Elmondta, hogy gyerekkorában bármilyen jó jegyet is vitt haza, bármit megcsinált, az sose volt “elég jó” otthon. Ritkán kapott elismerést a családjában, a szülei azt az elvet vallották, hogy a gyerek a dicséretektől csak elbízná magát, vagy elkényelmesedne. Így kisfiúként is és fiatal srácként is azt tanulta meg, hogy ő semmit sem tud, tesz vagy gondol “eléggé jól”. Ha kialált valamit, eltervezett valamit, nem engedték a saját elképzeléseit megvalósítani, a saját útját próbálgatni, mert “ő nem tudhatta elég jól”. Kérdésemre, hogy mit tettek vagy mondtak volna a szülei, ha egyszer az elvárásokkal ellentétben cselekedett volna, rövid hallgatás után annyit mondott, “csalódást okoztam volna”.

Hát ez a probléma. Bármilyen hihetetlen, nemcsak fizikai bántalmazással vagy nem törődéssel árthatunk gyermekeiknek, hanem azzal is, ha “csalódunk bennük”. Ha a szülő saját igényeinek, elképzeléseinek kielégítése fontosabb, mint a gyerek igényeire való odafigyelés.

Sok szülőnek határozott elképzelése van, kivé, mivé váljék a gyereke, és pontosan milyen úton jusson el oda. (A szülők ezt a legjobb szándékkal teszik, céljuk, hogy a gyerek sikeres és boldog legyen.)

Ha a gyerek a szülők számára nem megszokott elképzeléssel áll elő, sokszor egyszerűbb a “csalódnék benned, ha így tennél” kifejezéssel levenni a napirendről, mint támogatni az idegennek tűnő ötletet, szándékot. A gyerek viszont sajnos azt tanulja meg, hogy vele valami baj van, az ő problémamegoldásai nem jók, a saját elképzelései rosszak. Elbizonytalanodik és képtelen felépíteni az önmaga erejében való hitet, esetleg egész életében bizonytalan, önállótlan és önbizalomhiányos marad.

A magára ismerő fiatalnak azt javaslom, próbálja elképzelni azt a jövőt, amiben élni szeretne a lehető legrészletesebben (először akár realitásoktól függetlenül, hiszen már az elképzelés is örömet okoz): mit tenne, hogy élne, milyen hétköznapokra, kapcsolatokra, feladatokra, támogatásra vágyik. Mit tenne, hogy csinálná legszívesebben és legjobban, hogyan tenné kölcsönössé feladataiban, kapcsolataiban a támogatást, odafigyelést, képzelje el megváltozott önmagát és kapcsolatait minél részletesebben és minél gyakorlatiasabban. Képzelje el magát erősnek, bátornak, határozottnak, hitelesnek, magabiztos döntéshozónak. És képzelje el, hogy döntései beigazolódnak, képzelje el, hogy büszke magára.

Ha elkezdünk valóban másképp tekinteni önmagunkra, azzal indíthatjuk el magunkat a változás útján.

Szeretettel,

Tomori Nóra, karrier tanácsadó, life coach

Hozzászólás