Mikor kezdjünk gyanakodni, hogy ki fognak minket rúgni?

» Írta - - 2017. aug 20 in Blog, Érzelmi intelligencia, Karrier | 0 Hozzászólás

Mikor kezdjünk gyanakodni, hogy ki fognak minket rúgni?

A közelgő felmondásnak elég egyértelmű jelei vannak, de akiket érint nem mindig veszik észre ezeket az üzeneteket, vagy elhessegetik őket. Agyunk a nyugalmunk védelmében automatikusan tagadja a fájdalmas tapasztalatok megélését. Pedig ha már vezetőink nagyjából meghozták a döntést vagy legalábbis fontolgatják, hogy valakinek “nincs jövője” a cégnél, akkor azt – hacsak nincs hirtelen vezetőváltás – rendszerint végig is viszik. Ilyenkor a legtöbb emberben felébred a küzdés és bizonyítás vágya, meg szeretné mutatni, hogy talán félreismerték, de ő valójában nagyon is jó munkaerő. Ez hasznos dolog, de ezt a küzdési vágyat sokkal hasznosabb ilyenkor már egy új munkahely megtalálására irányítani.

Milyen jelekre legyünk figyelmesek? Az emberek sok mindenben különböznek egymástól, de abban sok hasonlóság van, ahogy ösztönösen viselkednek bizonyos helyzetekben. Amikor már nem számolnak valakivel egy cégnél, nagyon jellegzetes viselkedésminták alakulnak ki.

- Az esetek nagy részében a vezető és sokszor a munkatársak is valahogy furcsán tartózkodóakká, távolságtartóakká válnak. Azt a benyomást keltik, mintha valahogy nem is látnák az embert. A főnök visszafogott, nem bonyolódik beszélgetésbe, nincs mondanivalója, talán még a szemkontaktust is kerüli, a munkatársak közül néhány mintha ugyanígy viselkedne.

- A főnök egyre több dolgot írásban kér, közöl. Mailt ír olyan helyzetekben amikor korábban szóban kérdezett. Költségek, véleménykülönbségek, feladatstátuszok mind írásban kerülnek számonkérésre. Mintha dokumentálásra lenne szükség…

- Valahogy nem jut annyi feladat, mint korábban. Mindenki más rohan, el van havazva, a kiszemelt áldozat pedig furcsán kényelmesen el tudja végezni azt a keveset, amit kértek tőle.

- Az is előfordul, hogy valamilyen indokkal hirtelen be kell avatni a feladatok részleteibe egy olyan munkatársat, aki korábban nem ezzel foglalkozott. Mintha átadatnák velünk a feladatainkat.

- Megcsinálhatatlan/elvégezhetetlen/kudarcra ítélt feladatot kapunk. Mindenki más számára is elvégezhetetlen lenne, nemcsak nekünk. Előfordulhat, hogy mégis sikerrel végrehajtjuk, és ekkor megütközve azt tapasztaljuk, hogy eredményünket sikertelennek ítélik, aszerint is kommunikálják, aszerint is dokumentálják, hiszen már előre eldöntötték, hogy így lesz. Ez a terv nagyon gyakran előforduló eleme.

- Akkor is kezdjünk gyanakodni, ha az előzőekből semmit sem tapasztalunk, de valamiért az a képünk alakult ki magunkról, hogy pótolhatatlanok vagyunk. A cégek rosszul reagálnak a “pótolhatatlanság” üzenetére a munkatársak részéről. A vállalati szervezetben is működik az egyensúlyra való törekvés, ez az ember természet része.

Fájdalmas tapasztalat ha elküldenek valakit, és ezen belül különösen fáj, hogy az ember utólag felismeri, hogy “talán már mindenki tudta mi fog történni, csak én nem…” Ezért jó, ha tudatosan figyeljük a jeleket és ha lehet, mi cselekszünk előbb.

Sikeres karrier építést kívánok!

Tomori Nóra, karrier tanácsadó, karrier coach

Hozzászólás