Posts Tagged "család"

Empátiával forduljunk társunk felé

»Írta - - 2015. aug 15 in Blog, Boldogság, Család, Érzelmi intelligencia, Kommunikáció | 0 Hozzászólás

Empátiával forduljunk társunk felé

Az empátia, azaz a beleérzőképesség és megértés hasznos kapcsolatainkban. Gyógyít.Hogyan erősítsük?1. Képzeljük magunkat a másik ember helyébe. Hogy érezheti magát egy helyzetben?2. Ha van róla gyerekkori fényképünk, nézzük meg, képeljük el őt, mint egy sérülékeny gyermeket.3. Igyekezzünk pártfogóan, gondoskodóan, fordulni társunk felé, ezzel növelhetjük szeretetünket és együttérzésünket.4. Tegyük félre múltbéli sérelmeinket vele kapcsolatban. Csak figyeljünk rá és próbáljuk megérteni álláspontját.5. Ha társunk beszél hozzánk, gondoljunk arra, milyen érzéseket éltünk át, amikor hasonlóakat tapasztaltunk, mint amiről ő beszél.6. Lépjünk túl saját korábbi sérelmeinken. Ha nem tesszük, olyanok leszünk, mint egy nagy, élő seb! Képtelenek leszünk megérteni a másik ember érzéseit, mert folyton csak a magunk bajával leszünk elfoglalva. Sikeres kapcsolatokat kívánok! Tomori NóraLikeolj...

tovább

ELKERÜLÉS – ROSSZ STRATÉGIA

»Írta - - 2015. jún 30 in Blog, Boldogság, Érzelmi intelligencia, Karrier, Kommunikáció | 0 Hozzászólás

ELKERÜLÉS – ROSSZ STRATÉGIA

Az elkerülő magatartás, mint probléma-megoldási stratégia gyakran gyerekkorban alakul ki azért, hogy kisgyerekként képesek legyünk súlyos, vagy fájdalmas tapasztalatok elviselésére.Hatásos “fájdalomcsillapító”, ugyanakkor kétélű fegyver. Anélkül, hogy tudatában lennénk, az életünk nehéz helyzeteiben alapstratégiánkká válhat.Ha hajlamosak vagyunk a nehéz döntések halogatására, az több súlyos problémát okoz.1. Ha egy probléma megoldatlan marad, hatalmasra növekedhet, és összetörhet bennünket. Ha az autónkat kint hagyjuk az utcán és nem törődünk vele, előbb-utóbb tönkre megy. Lemerül az akkumulátor, elrozsdásodnak az alkatrészek, leeresztenek a gumik, széthordják az alkatrészeket. Ha üzleti problémáinkat nem kezeljük, hamar kikerülünk a piacról. Ha párkapcsolati problémáinkat nem beszéljük meg partnerünkkel, előbb-utóbb széthullik kapcsolatunk. Ha egy kisebb betegségünkkel nem törődünk, előbb-utóbb súlyosan megbetegedhetünk.2. Ha passzívak vagyunk azok irányában, akik problémáinkat okozzák, nem állítunk fel határokat, azzal zöld utat adunk problémaokozóinknak, hogy még bátrabban folytassák. Ha a munkában nem tudunk nemet mondani és határt húzni, kiégünk. Ha a kemény lépéseket mindig halogatjuk, hitelünket veszítjük, kollégáink nem fognak felnézni ránk.3. Az elkerülés mellékhatásai az életünk más területeire is kiterjednek.Ha életünk valamelyik területén (pl. egészségünk) hagyunk elhatalmasodni egy problémát, előbb-utóbb munkánk és párkapcsolatunk is megsínyli. Életünk egyik fontos területén kialakult nehézségeink megzavarják életünk összes többi területét is, tönkremehet a vállalkozásunk, megbetegedhetünk, széteshet a családunk.4. Hosszú távon az elkerülő stratégia kudarcérzést és reményvesztettséget eredményezhet. Az az érzésünk támad, hogy bármihez kezdünk, nem sikerül. Bármilyen keményen hajtunk, eredménytelenek maradunk. Tönkremegy az önbizalmunk.Néha nem vagyunk tudatában, mi is az alapvető megoldatlan problémánk, van azonban, amikor pontosan tudjuk mégsem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy kézbe vegyük. Miért?Azért, mert a tudatalattink elsődleges célja, hogy biztonságban tartson minket. Arra van programozva, hogy távol tartson minket a fájdalomtól és az örömök felé vigyen bennünket. Annak is ellene dolgozik, hogy nehéz helyzetekben a nehézségek árán való megküzdést válasszuk. Ezért úgy könnyebb a megküzdést, a szembenézést választani, ha örömöket is kapcsolunk hozzá.Ha minél többször, apró célok eléréséért is megjutalmazzuk, dicsérjük, értékeljük magunkat, találunk rá okot, hogy szeressük és büszkék legyünk magunkra, és mindig megbocsátóak legyünk magunkkal szemben. Hiszen nincsenek kudarcok sem, csak tapasztalatok vannak. Ha tehát pozitívan állunk saját magunkhoz, azzal a nehéz helyzetekkel való megküzdési képességünk is erősödni fog.Sikeres megküzdést kívánok!Tomori NóraLikeolj...

tovább

Még az önértékelésről

»Írta - - 2015. ápr 26 in Blog, Boldogság, Család, Érzelmi intelligencia | 0 Hozzászólás

Még az önértékelésről

Virginia Satir A család együttélésének művészete c. könyve nyomán: Az önértékelés olyan képességünk, amelynek segítségével értékesnek tarthatjuk saját énünket, s méltósággal, szeretettel, bánunk önmagunkkal. A magas önértékelésű emberekből becsületesség, őszinteség, felelősség, együttérzés, szeretet, kompetencia árad. Ha magas az önértékelésünk, azt érezhetjük, hogy számítunk, hogy a világ jobbá válik általunk. Hiszünk saját alkalmasságunkban. Tudunk segítséget is kérni, ugyanakkor bízunk döntéseinkben, és abban, hogy végül is mi vagyunk saját magunk számára a legjobb erőforrás. Becsüljük saját értékeinket, de tiszteljük mások értékeit is. Bizalmat sugárzunk. Azt is tudjuk, hogy nem kell tettnek követnie minden érzésünket. Tudunk választani. Teljes mértékben elfogadjuk magunkat hibáinkkal, botlásainkkal együtt. Mert hibáink is természetes, emberi részeink. A magas önértékelésű emberek legtöbbször úgy érzik, jó dolgokkal vannak feltöltve. Ők is átélnek olyan időszakokat, amikor legszívesebben azonnal mindent feladnának, amikor elborítja őket a kimerültség, amikor az élet túl sok csalódást osztott ki, amikor hirtelen több problémával találják magukat szemben, mint amit kezelni tudnának. De érzik, ezek átmeneti krízisek, természetes részei az emberi életnek. A krízisek új lehetőségek születésének kezdetei is. Talán rosszul érzik magukat néha, de elmenekülniük nem kell. Mernek bízni abban, hogy sértetlenül kerülnek ki a válságból. Az alacsony önértékelésű emberek azt feltételezik, hogy a többi ember becsapja, lenézi, eltapossa őket. Ez egyenes út ahhoz, hogy áldozattá váljanak. Azzal, hogy a legrosszabbra számítanak, a legrosszabbat hívják ki, és azt meg is kapják. S hogy megvédjék magukat, a bizalmatlanság fala mögé rejtőznek, s a magány, elszigeteltség iszonyú érzésébe süllyednek. Nehezen tudnak tisztán látni, hallani és gondolkodni, ezért hajlamosak lenézni másokat. Akik így éreznek, hatalmas lelki falakat építenek, amik mögé elbújhatnak, s azzal védik magukat, hogy mindezt letagadják. Ennek a bizalmatlanságnak és izolációnak természetes következménye a félelem. A félelem beszorít és megvakít; megakadályozza, hogy újabb és újabb lehetőségeket keressünk a probléma megoldására. Sőt, még inkább olyan viselkedés felé fordít, mellyel saját kudarcunkat idézzük elő. Amikor az alacsony önértékelésű emberek kudarcot élnek át, gyakran önmagukat hibáztatják. „Semmire sem vagyok jó! Elrontok mindent!" Ha valaki gyakran így reagál a nehézségekre, egy idő után veszélyeztetetté válhat a drogokkal, alkohollal vagy más menekülési módokkal szemben. A rossz hangulat nem azonos az alacsony önértékeléssel. Az alacsony önértékeléssel alapvetően együtt jár, hogy megpróbálunk úgy viselkedni, mintha a nemkívánatos érzések nem léteznének. Magas önértékelésre van szükség ahhoz, hogy elfogadjuk lehangoltságunkat. A magas önértékelésű ember is érezheti magát rosszul. A különbség az, hogy ettől nem címkézi magát értéktelennek. Természetes, hogy időnként lehangoltak vagyunk. De nem mindegy, hogy elítéljük-e magunkat ezért, vagy úgy tekintjük ezeket a rossz időszakokat, mint emberi állapotokat, melyekkel valahogyan meg kell birkózni. Ha lehangolt vagy, és ezt nem ismered be, az a hazugság egy formája - hazudsz magadnak és másoknak. Ha nem tartod értékesnek, fontosnak az érzéseidet, magadat értékeled le, s így tovább mélyíted az alacsony önértékelésedet. Legtöbbször hozzáállásunk határozza meg azt, hogy mi történik velünk. A hozzáállás pedig megváltoztatható. Az értékesség érzése olyan atmoszférában tud igazán virágozni, ahol tiszteletben tartják az egyéni különbségeket, nyíltan kimutatják a szeretetet, a hibákat arra használják, hogy tanuljanak belőlük, a kommunikáció nyílt, a szabályok rugalmasak, a felelősségről mintát nyújtanak (betartják az ígéretet) és becsületesek. Szerencsére az önértékelés növelhető, kortól, körülményektől függetlenül. Mivel az alacsony önértékelés tanult dolog, le is lehet szokni róla, és valami új tanulható meg helyette. Erre az újratanulásra születésünktől halálunkig megvan a lehetőségünk, így soha nem késő. Életünk bármely pontján elkezdhetjük a magasabb önértékelés meg­tanulását. Mindig van rá remény, hogy életünk megváltozzon, mert mindig képesek vagyunk új dolgokat tanulni. Egész életünkben fejlődhetünk, változhatunk. Idősebb korunkban kicsit nehezebben, és néha ez lassabban is megy. Minden azon múlik, mennyire vagyunk állhatatosak abban, hogy a saját utunkat járjuk. Annak a tudása, hogy a változás lehetséges, valamint a változás iránti elköteleződés már hatalmas előrelépést jelent. Lehet, hogy néhányan lassan tanulunk, de mindannyian taníthatók vagyunk. Értékeljük magunkat! Tomori Nóra Likeolj...

tovább

Virginia Satir az önértékelésről

»Írta - - 2015. feb 19 in Blog, Boldogság, Család | 0 Hozzászólás

Virginia Satir az önértékelésről

Virginia Satir az egyik legismertebb családterapeuta, aki elsőként a világon rendszerben szemlélte a családtagok, és egymással kapcsolatban lévő emberek személyiségét, viselkedését. „A család együttélésének művészete” című könyvében találkozhatunk mély hatást gyakorló felfogásáról az önértékelésről és önszeretetről. „Ha szeretem magamat, és jó érzéseim vannak önmagammal kapcsolatban, akkor a méltóság, az őszinteség, az erő, szeretet és a realitás állapotában találkozom az élet kihívásaival." Ez az állapot a magas önértékelés. Ezzel szemben, ha valaki lebecsüli, utálja magát, akkor áldozattá, legyőzötté válik: „Ha nem szeretem magam, akkor leértékelem, büntetem magam. Ilyenkor a félelem és tehetetlenség helyzetéből fogadom az életet, s olyan állapotot hozok létre, amelyben áldozatnak érzem magam, és e szerint is cselekszem. Vakon büntetem magamat és másokat is. Másokat tartok felelősnek azért, amit én teszek." Az ehhez társuló lelkiállapotban az ember úgy érzi, semmibe veszik, nem számít, fél a visszautasítástól, Ez az állapot az alacsony önértékelés. Az az ember, aki nem becsüli magát, másoktól várja - feleségétől, férjétől, gyermekétől, szerelmétől, hogy értékelje őt. Sokak szerint helytelen az a nézet, hogy az ember szeresse és értékelje önmagát. Szerintük önmagunk szeretete önzést jelent. Az ellenségeskedés elkerülése érdekében az embereknek azt tanították, hogy másokat szeressenek maguk helyett. Ez önlebecsüléshez vezet. Rengeteg bizonyítékunk van rá, hogy önmagunk szeretete teszi lehetővé, hogy másokat szeressünk. Az önbecsülés és az önzés két különböző dolog. Az önzés a felsőbbrendűség egyik formája, amelynek az üzenete valami olyasmi, hogy „Én jobb vagyok nálad". Önmagunk szeretete pedig értékességünk melletti állásfoglalás. Amikor értékesnek tartom magam, hasonlóan értékesként tudom szeretni a másikat is. Amikor viszont nem szeretem magam, mások iránt is irigységet, félelmet, utálatot érezhetek. Attól is félhetünk, hogy én-központúnak fognak tartani bennünket. Tapasztalatok szerint a félelmet legjobban úgy tudjuk csökkenteni, ha nyíltan beismerjük. Mondhatjuk pl. azt, hogy „Attól félek, elutasítasz, ha elmondom, hogy elfogadom és szeretem magam". Utána ellenőrizd ezt a feltevést: „Igaz ez?" Az esetek kilencvenöt százalékában a válasz ez: „Dehogy utasítalak el! Inkább bátornak tartalak, hogy ezt mondod". Meghökkentő, hogy ez megtörténhet, amikor szembetalálkozunk saját sárkányunkkal - az Elutasítástól való Félelemmel -, főleg, ha ez ilyen egyszerűen zajlik. A jó emberi kapcsolatok, a szeretetteljes viselkedés azokra az emberekre jellemző, akiknek stabil, erős az önbecsülésük. Egészen egyszerűen azok az emberek képesek másokat szeretni, értékelni, és a valóságot megfelelően kezelni, akik szeretik és értékesnek tartják önmagukat. Az erős, jó önértékelés az alapja az egészséges és boldog életnek, a kielégítő kapcsolatoknak, valamint a hatékony és felelős viselkedésnek. Amikor valaki szereti magát, nem fog olyat tenni, amivel sérti, lealacsonyítja, vagy rombolja önmagát, és nem fog másokat felelősnek tartani a saját viselkedéséért. Az ilyen emberek nem fognak drogokba, alkoholba vagy dohányzásba menekülni, vagy nem hagyják, hogy mások fizikailag vagy lelkileg rosszul bánjanak velük. Akik jól bánnak önmagukkal, a kapcsolataikat sem fogják az erőszak által megfertőzni. Akik nem szeretik magukat, könnyen válhatnak gátlástalan emberek rombolásának eszközeivé. Lényegében elajándékozzák saját erejüket, ami gyakran érzelmi rabszolgasághoz vezet. Minél erősebb valakinek az önértékelése, annál bátrabban tud változtatni a viselkedésén. Minél jobban értékeli magát, annál kevésbé követel dolgokat másoktól. Minél kevesebbet követel másoktól, annál több bizalmat tud érezni. Minél inkább tud bízni magában és másokban, annál inkább tud szeretni. Minél inkább szeret másokat, annál kevésbé fél tőlük. Minél jobban együttműködik a többiekkel, annál inkább megismeri őket. Minél inkább ismerik egymást, annál erősebb a kapcsolat közöttük, így az önértékelő viselkedés segít véget vetni az emberek, közötti elszigeteltségnek, elidegenedésnek. Magas önértékelést és önbecsülést kívánok! Tomori Nóra Likeolj...

tovább

NEVELJÜNK GYERMEKEINKBE SIKERESSÉGTUDATOT!

»Írta - - 2014. feb 01 in Blog, Család, Érzelmi intelligencia, Kommunikáció | 0 Hozzászólás

NEVELJÜNK GYERMEKEINKBE SIKERESSÉGTUDATOT!

Jó dolog nyerni, nagyon rossz veszíteni.  A baj az, hogy azok a szülők, akik hajlamosak “vesztesnek” érezni magukat (és ezért másokat okolni), sajnos “vesztes” gyerekeket nevelnek, akaratlanul is. Mivel senki sem lehet örökké a győztes oldalon, leghasznosabb az időnként elkerülhetetlen kudarc érzését élhetőbbé, elfogadhatóbbá tenni, méghozzá nagyon tudatosan.Már az is valamit segít, ha olyan szavakat használunk a kudarc helyett, mint például “ tapasztalat”, “tanulási lehetőség”, “tanulság”, “fejlődés”, “bölcsebbé válás”, stb. Különösen segíthet ez, ha gyerekekről van szó. Mert megváltoztathatja a helyzetről kialakított képet, tompíthatja a szomorúság mértékét.Vannak olyan érzéseink, amik kezelésére nagyon kevés eszközünk van. Tipikusan ilyenek a csalódottság, tehetetlenség, alkalmatlanság, kirekesztettség, félelem.Ha veszítünk, fájdalmat élünk meg. De mindannyian különböző intenzitással! Ez pedig attól függ, hogyan vélekedünk a versenyről, a nyerés-vesztés lehetőségeiben rejlő fejlődési lehetőségekről, milyen mértékben vetjük alá magunkat szüleink vagy más hatalomban lévő emberek akaratának, stb. Vannak, akik gyorsabban tovább tudnak lépni és akár nagymértékű fejlődésre képesek kudarcaik hatására, vannak, akik hosszan belemerülnek a fájdalomba.Gyermekeinknek nagyon sokat segíthetünk, hogy vereségeiket a javukra fordíthassák. A helyzet jobb megértésére mégis előbb nézzünk tipikus példákat arra, ami a gyerek “vesztes vagyok” tudatát erősíti:- “Az élet mindig nyertesekből és vesztesekből áll”. Az ilyen vélekedés rendszerint olyan családban lévő gyermekben alakul ki, ahol a szülők hajlamosak fekete-fehérnek látni a világot.- “Nekem ez úgysem fog menni”. Ezt az az ember gondolja így, akit gyerekkorában nem bátorítottak eléggé, akinek nem támogatták az ötletei megvalósítását, akit nem dicsértek meg az apró sikerekért. Azok a gyerekek is alkalmatlannak fogják érezni magukat, akiket ignorálnak.- “Fontos, hogy mások mit gondolnak rólam”. Ez azokban a gyerekekben alakul ki, akiknek a szülei számára nagyon fontos a státusz, a társadalmi rang. A szülők maguk is mindig másoknak akarnak megfelelni.- “Gyűlölöm a versengést”. Ez akkor alakul ki a gyerekben, ha túlságosan sok olyan versengésnek van kitéve, ahol rendszeresen alul marad.- “Minden versenyben csak egy győztes van”. Ezt az a gyerek gondolja így, akinek a családján belül is verseny határozza meg az abban elfoglalt helyet.- “Száz százalékot kell teljesítenem”. A perfekcionista szülők gyerekei fognak így érezni.- “Szerencse kérdése”. Az a szülő, aki az életet hibáztatja a maga kudarcaiért, olyan gyermeket fog nevelni, ki a szerencsének tudja be saját sikereit vagy kudarcait.- “Ha nem sikerül, akkor szégyellni fogom magam”. Ez a gondolat azokban a gyerekekben fejlődik ki, akiknek valamilyen okból titkolni kell képességeiket, vagy azok hiányát.-“Mások nem tudják, milyen is vagyok valójában”. Azok a gyerekek vélekednek így, akik valamilyen okból másképp kell viselkedjenek házon kívül, mint otthon.-“Túl nehéz”. Az a gyerek érzi ezt, akinek a szülei tökéletességre törekednek, ítélkezőek, vagy túlzottan kritikusak.-“Nem akarok sikeres lenni mert valójában előnyeim származnak abból, ha vesztesnek érzem magam”. Ez egy különösen tudatalatti meggyőződés. Azoknak a szülőknek a gyerekeiben alakul ki, akik nagyon hajlamosak a gyengék és az “áldozatok” gyámolítására. Hogyan tehetjük gyermekeinket mentessé a fenti meggyőződésektől?- Kis sikereket is nagyon ünnepeljünk meg!- Hagyjuk gyermekeiknek, hogy kifejezzék alkalmankénti csalódottságukat! Mondjuk nekik például, hogy igen, rossz dolog történt veled most, velem is történt már ilyen. Ezzel megadjuk neki azt a lehetőséget, hogy kudarcérzését elfogadhatónak élje meg.- Tanítsuk őt arra, hogy nem léteznek vesztesek. Csak olyan emberek léteznek, akik nem tanultak a tapasztalataikból!- Bátorítsuk őket arra, hogy csapatsportot űzzenek! A csapatban sportolók megtanulják megélni azt, hogy a nyerés és vesztés másokkal közös élmény lehet.- Bátorítsuk őket arra is, hogy csapatversenyben mindig köszönjék meg a játékot a másik félnek, függetlenül attól, hogy nyertek, vagy veszítettek.a-ha kudarcot élnek meg valamiben, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy ők nem sikeresek. A “sikeres vagyok” tudat, az általános identitástudat része, míg a kudarc csak egy élmény. Más szóval, minden sikeres játékosnak vannak sikertelen játszmái.- Játsszunk velük olyan játékot, ahol mi vagyunk a vesztesek! Mutassuk meg ebben, hogy hogyan kell jól kezelni a vereséget.- Buzdítsuk őket arra, hogy humorral fogják fel a kudarcot!- Saját kudarcélményeinket osszuk meg gyermekeinkkel! Ez segít nekik megérteni, hogy a kudarc természetes dolog.- Ha túl szigorúak saját magukhoz, bíztassuk őket, hogy legközelebb jobban fog menni.Jó gyermeknevelést kívánok!Tomori NóraLikeolj...

tovább