Miért ne „szóljunk le” másokat?
Lépten nyomon kritizálunk, bírálunk, minősítünk. Másokat is, magunkat is. Már tinédzserként rájöttünk, hogy sok (látszólagos) előnye van mások leszólásának. Szúrós véleményalkotásaink nyomán saját kíválóságunkat bizonyíthatjuk magunknak és a külvilágnak. Pontosabban ezt hisszük.
Elmagányosít és „lehúz”
Ha viszont jobban belegondolunk, a bírálat, a megítélés egyben azt is jelenti hogy falakat vonunk magunk köré. Csattanós megjegyzéseinkkel egyben elhatároljuk magunkat a másik embertől. Ha pedig sokakat megbírálunk (és miért ne tennénk), várhatóan keserű és magának való ember válik belőlünk. A kritizálás valójában lehúzza az embert.
Alacsony önértékelés, rossz emlék, irigység
Mert hiszen a kritizálónak azért van szüksége mások lekicsinylésére, hogy saját önbizalomhiányát próbálja kompenzálni. Alacsony önértékelését azáltal szeretné feljebb tornászni, hogy másokra vetíti azt a belső érzését, hogy kicsinek és kevésnek érzi magát. Csakhogy hiába, mert ez az út csapda. Az ítéletalkotás rengeteg energiát felemészt, rossz érzést kelt az ítélkezőben, és nem segít az önértékelés javításában. Ennek oka, hogy csak olyan dolgot tudunk észrevenni a másik viselkedésében ami valahogy magunkban zavar. A másik hibája talán pont azért zavar minket annyira mert bennünk is megvan az adott tulajdonság. De az is lehet, hogy szeretnénk mi is rendelkezni azzal a tulajdonsággal és szenvedünk a hiányától, valahol mélyen vágyunk rá, hogy mi is olyanok lehessünk mint az akit bírálunk.
Dédelgessük magunkat!
Figyeljük meg érzéseinket amikor megkritizálunk valakit. Ha valóban belülre figyelünk ilyenkor, várhatóan arra jutunk, hogy egy rövid pillanatra jobban érezzük magunkat. Végigfut rajtunk az „én jobb vagyok” érzés. Aztán ez lecseng és úrrá lesz rajtunk egy nehézszívű nyomottság.
Ez azért van, mert bármi miatt is bíráljuk a másikat, biztosak lehetünk abban, hogy éles megjegyzésünket valami olyasmi váltja ki, ami valamilyen rossz emléket idéz fel bennünk, amire nem jó visszaemlékeznünk és ami rólunk szól. Mindenképp arra vezethető vissza mások megítélése, hogy saját magamban valamit nem szeretek. Valamiért haragszom magamra. Az önmagam ellen irányuló harag által felemésztett rengeteg energiát valami másra is fordíthatnánk. Olyasmire, ami előre visz és boldogabbá tehet bennünket. Ha önkritikus hangulatba kerülünk, mindig próbáljuk arra terelni inkább a gondolatainkat, hogy egy csomó jó tulajdonságunk van.
Emeljem fel a másikat, hogy felemelhessem magam!
Próbáljuk ki hogy „fordítva üljünk” a lóra, fordítsuk meg a gondolatmenetet.
- Ha kritikus és önkritikus gondolataimtól sikerül megszabadulnom, várhatón jobban érezhetem magam.
- Egyúttal elmúlik a kényszerem is, hogy mások leminősítésével próbáljam kiválóbbnak érezni magam.
- Ha nem bírálom a külvilág tagjait, akkor kevésbé fogok elhatárolódni másoktól és nem fogok elmagányosodni.
- És ezáltal még jobban érezhetem magam a bőrömben, felszabadultabb lehetek és energiáimat céljaim megvalósítására fordíthatom.
Szeretettel,
Tomori Nóra, életvezetési tanácsadó, karrier tanácsadó, coach
