Karrierváltás előtt – mit kérdezz meg magadtól, ha elakadtál?
Tomori Nóra Karrier karrierváltás
Jó vagy a munkádban, mégis azt érzed, hogy nem haladsz. Nem rossz, amit csinálsz, mégsem jó benne lenni.
Gyakran keverjük össze a karrierelakadást a karrierváltás szükségességével. Sokan jutnak el oda, hogy már nem érzik jól magukat a munkájukban, nincs bennük lendület, elfáradtak, és ilyenkor az első gondolat az, hogy „biztos rossz pályát választottam”.
Pedig nagyon sok esetben nem a karrierrel van baj, hanem azzal, ahogyan benne működünk. Az elmúlt években rengetegszer találkozom olyan emberekkel, akik nem azért keresnek meg, mert rossz pályát választottak, hanem mert elakadtak benne.
A karrierelakadás gyakran nem látványos. Nem feltétlenül jár drámával, felmondással vagy kiégéssel. Inkább egy halk, de kitartó érzés: jó vagyok a munkámban, mégsem haladok. Megvannak az eredményeim, mégsem vagyok elégedett. Tudnék többet, mást, de nem világos, merre tovább.
Ilyenkor könnyű eljutni a váltás gondolatáig, még akkor is, ha valójában nem a szakma, nem a munkahely, és nem is a tudás a fő probléma.
Ebben a cikkben arra keresem a választ – és erre hívlak téged is –, hogy mikor beszélhetünk valódi karrierelakadásról, és hogyan lehet ezt megkülönböztetni attól, amikor tényleg ideje új irányba indulni.
Mit kérdezz meg magadtól, mielőtt karrierváltásra vállalkozol?
Nehezen tudjuk megkülönböztetni, pedig egészen más helyzetekről van szó. Karrierelakadás esetén az ember általában nem elvesztette az irányt, hanem elakadt benne. Van tapasztalata, van tudása, mégis úgy érzi, mintha falnak ment volna.
Ez az elakadás sokszor abból fakad, hogy:
-
már nem kihívás, amit csinálsz,
-
megváltoztak a körülmények, de te ugyanúgy működsz,
-
más életszakaszban vagy, mint amikor ezt a pályát választottad,
-
vagy egyszerűen nem tudod jól képviselni magad és az igényeidet.
Sokan karrierváltásként gondolnak arra, ami valójában karrierelakadás. Nem minden karrierelakadás igényel váltást.
Karrierváltásra akkor van valóban szükség, ha az értékeid, a működésed és az adott pálya tartósan nincsenek összhangban. Karrierelakadásnál viszont sokszor az történik, hogy a döntések, minták és szerepek nem frissültek, miközben te igen.
Sokan ilyenkor érzik azt, hogy nem a körülményekkel van baj, hanem egyszerűen nem tudják megfogalmazni, miben jók valójában, és mi az, amire építhetnének tovább. A karrierelakadás sokszor ott kezdődik, hogy elhomályosulnak a saját szakmai erősségeink, és már nem látjuk tisztán, mi az, amit valóban jól csinálunk.
Mielőtt váltásban gondolkodnál, érdemes megállni, és feltenni magadnak néhány alapvető kérdést.
Kérdések, amelyek segítenek eldönteni: elakadtál vagy tényleg váltásra van szükséged?
Mielőtt bármilyen nagy döntést hoznál, érdemes különválasztani két dolgot:
nem érzem jól magam vs. nem jó helyen vagyok.
A kettő nem ugyanaz, és egészen más megoldásokat kíván.
Az alábbi kérdések nem arra valók, hogy gyors válaszokat adj rájuk, hanem arra, hogy észrevedd az ismétlődő mintákat. Ezek mutatják meg, hol akadtál el valójában.
1. Önazonosság és szerep – még önmagadat adod?
-
Mennyire érzed azt, hogy a munkádban önmagad lehetsz?
-
Van-e különbség aközött, ahogyan dolgozol, és ahogyan szeretnél dolgozni?
-
Gyakran érzed azt, hogy „játszol egy szerepet”, ami egyre fárasztóbb?
Ha ezekre a kérdésekre inkább bizonytalan vagy negatív válaszok születnek, az sokszor nem pályaválasztási hiba, hanem szerepelakadás. Ilyenkor nem új szakmára, hanem új működésre lenne szükség.
2. Motiváció – elfáradás vagy irányvesztés?
-
Mi volt az, ami korábban lelkesített a munkádban?
-
Mikor érezted utoljára azt, hogy értelme van annak, amit csinálsz?
-
Inkább unalmat, vagy inkább feszültséget érzel a mindennapokban?
Az unalom gyakran kihíváshiányt, a feszültség pedig túlterhelést vagy rossz határokat jelez. Egyik sem feltétlenül indokol karrierváltást, de mindkettő komoly jelzés.
3. Energia és terhelés – miből van túl sok, miből túl kevés?
-
Mi az, ami rendszeresen leszív?
-
Mi az, ami feltölt, még akkor is, ha fárasztó?
-
Van-e egyensúly a befektetett energia és a visszajelzések között?
Karrierelakadásnál gyakori, hogy az ember sokat ad, de keveset kap vissza – nem feltétlen pénzben, hanem elismerésben, fejlődésben, mozgástérben.
4. Külső elvárások – a te döntésed ez az út?
-
Kinek az elvárásait próbálod teljesíteni a karrieredben?
-
Volt-e olyan döntésed, amit inkább mások miatt hoztál meg?
-
Ha senkinek nem kellene megfelelned, mit csinálnál másképp?
Ha a válaszaidban gyakran megjelenik a „kellene”, „elvárt”, „így szokás”, az erős jelzés arra, hogy az elakadás nem szakmai, hanem döntési szinten van.
5. Visszatérő minták – máshol is ugyanaz történik?
-
Volt-e már korábban hasonló elakadásod?
-
Más munkahelyeken is ugyanott fáradtál el?
-
Gyakran érzed azt, hogy „itt is ide jutottam”?
Ha a helyzet ismerős, akkor érdemes megállni egy pillanatra. Ilyenkor gyakran nem a környezet változik, hanem a minta ismétlődik.
Ha szeretnéd a saját múködésedet tisztábban látni és jól megfogalmazni, miben vagy jó valójában, akkor olvasd el a szakmai erősségek megfogalmazásáról szóló cikket.
6. Váltási fantáziák – menekülés vagy valódi irány?
-
Mire vágysz akkor, amikor a váltás gondolata felmerül?
-
Egy konkrét új irány vonz, vagy inkább csak el innen?
-
Elképzelted már a váltás utáni mindennapokat is, vagy csak a kilépést?
A karrierváltás gondolata sokszor feszültségcsökkentő fantázia. Ez önmagában nem baj, de fontos felismerni, mikor váltja ki a váltás gondolata azt a munkát, amit az elakadás megértése igényelne.
Mit jeleznek a válaszaid?
Ha a kérdések többségénél azt érzed, hogy:
-
nem a szakmával van baj,
-
hanem a működéseddel, a szerepeddel, a határaiddal,
akkor nagy eséllyel karrierelakadásról van szó.
Ha viszont:
-
tartós értékkonfliktust látsz,
-
nem tudsz azonosulni az adott területtel,
-
és nem látsz benne fejlődési irányt,
akkor elképzelhető, hogy karrierváltásra van szükség – de akkor is tudatos döntéssel, nem menekülésből.
Nem mindig lustaság vagy motiválatlanság áll a háttérben
Karrierelakadásnál sokan kezdenek el kételkedni önmagukban. Gyakran jelenik meg a gondolat: „régen sokkal motiváltabb voltam”, „miért nem tudok dönteni?”, „miért halogatok ennyit?”
Pedig nem mindig lustaságról vagy alkalmatlanságról van szó. Hosszabb ideig tartó stressz, túlterhelődés vagy folyamatos alkalmazkodás után teljesen természetes, hogy csökken az ember mentális energiája és döntési kapacitása.
Tanácsadóként gyakran látom, hogy sokan éveken át próbálnak „még jobban teljesíteni”, miközben valójában már rég kimerültek. Ilyenkor nem újabb nyomásra van szükség, hanem arra, hogy valaki újra kapcsolatba kerüljön a saját igényeivel, határaival és valódi motivációival.
A karrierelakadás egyik legnehezebb része éppen az, hogy kívülről sokszor nem látszik. Az ember dolgozik, működik, teljesít — belül viszont egyre távolabb kerül attól az érzéstől, hogy jó helyen van.
Mikor érdemes ebben segítséget kérni?
Ha ezek a kérdések gondolkodásra késztettek, de nem állt össze egyértelmű kép, az teljesen természetes. Karrierelakadásnál ritkán van egyetlen „jó válasz”. Egyéni karriertanácsadás során ezekre a kérdésekre együtt, összefüggéseikben tudunk ránézni. Ha szeretnél tisztábban látni, várlak szeretettel karriertanácsadásra.
Amikor nem váltani kell, hanem megérteni, mi történik veled
Karrierelakadásnál a legnagyobb csapda az, hogy túl gyorsan akarunk megoldást. Új állás, új szakma, új irány – miközben a kérdés valójában az, hogy mi nem működik már úgy, ahogy régen, és mi változott meg benned közben.
Sokszor nem a karriered romlott el, hanem a kapcsolatod vele. A szerep, amiben eddig jól működtél, már szűk lett. A döntések, amik korábban vittek előre, most visszatartanak. És ez nem kudarc, hanem jelzés.
Ha sikerül különválasztani az elakadást a valódi irányváltás szükségességétől, az már önmagában tehermentesítő. Nem kell azonnal dönteni, nem kell mindent felrúgni. Elég először érteni.
A legjobb karrierdöntések ritkán születnek pánikból. Sokkal inkább abból a pontból, amikor valaki már tisztábban látja a saját működését, határait, igényeit – és innen indul el tovább, akár ugyanazon az úton, akár egy új irányba.
A karrierelakadás nem hiba, hanem jelzés
A karrierelakadás sokszor ijesztőbb, mint egy rossz munkahely. Ilyenkor nincs egyértelmű probléma, amit meg lehetne nevezni, mégis ott van az érzés, hogy valami nem stimmel. Nem motivál a munka, nehéz dönteni, és gyakran az is felmerül: „lehet, hogy velem van a baj”.
Pedig a karrierelakadás nem kudarc, hanem információ. Jelzi, hogy az eddigi működés, szerep vagy irány már nem illeszkedik ahhoz, ahol most tartasz. Ez nem feltétlenül jelent azonnali váltást, és nem is azt, hogy mindent elrontottál. Sokkal inkább azt, hogy változott benned valami, amire érdemes odafigyelni.
A legtöbb elakadás nem a külső körülmények miatt válik tartóssá, hanem azért, mert belül nincs még megfogalmazva, mi a valódi kérdés. Amíg ez homályos, addig a döntések is nehezek maradnak. Ilyenkor nem több álláshirdetésre, nem újabb önéletrajz-verziókra van szükség, hanem tisztább önismeretre és irányra.
Ha meg tudod nevezni, mi hiányzik, mi feszít, és mi az, ami már nem működik, akkor az elakadás lassan átalakulhat eligazodássá. Innen már lehet továbblépni: akár a jelenlegi munkahelyeden belül, akár egy új irány felé.
Gyakori kérdések – elakadás és karrierváltás
Honnan tudom biztosan, hogy elakadásban vagyok?
Onnan, hogy nem az egész pályáddal van baj, hanem azzal, ahogyan most működsz benne. Ha volt már sikerélményed ezen az úton, de most elfáradtál vagy beszorultál, az gyakran elakadás, nem rossz választás.
Meddig normális egy karrierelakadás?
Rövidebb elakadások szinte mindenkinek vannak. Akkor érdemes komolyan venni, ha hónapok óta fennáll, és már a motivációdat, önbizalmadat vagy döntési képességedet is érinti.
Lehet jól dönteni karrierváltásról elakadás közben?
Ritkán. Elakadt állapotban a váltás sokszor inkább menekülés. Ezért fontos előbb megérteni az elakadást, és csak utána dönteni.
Mi van, ha félek attól, hogy rosszul döntök?
Ez nagyon gyakori. A bizonytalanság nem annak a jele, hogy alkalmatlan vagy, hanem annak, hogy fontos számodra a döntés. Ilyenkor segít, ha nem egyedül kell végiggondolnod.
A karrier tanácsadás váltásra akar rábeszélni?
Nem. A cél nem az, hogy váltanod kelljen, hanem hogy tisztábban lásd, miért vagy ott, ahol most, és milyen irány szolgálna téged hosszú távon. A karrierelakadás nem azt jelenti, hogy rossz úton jársz, hanem azt, hogy ideje megállni egy pillanatra és újrarendezni az irányt. Ha ezt tudatosan teszed meg, az elakadás nem visszahúz, hanem továbbvezet.
Ha úgy érzed, ezek a kérdések rólad szólnak, de egyedül nehéz összerakni a képet, egyéni karrier tanácsadás során ebben segítek. Várlak szeretettel karriertanácsadásra.
kapcsolat
Tomori Nóra, karrier tanácsadó. Budapesten a 11. és a 2. kerületben dolgozom, illetve online konzultáció formájában találkozhatsz velem.
Sikeres karrierépítést kívánok!
Tag-ek: pályaváltás, elakadás, váltás, irányváltás, menekülés, elbizonytalanodás a munkában, új foglalkozás