A felnőttkori körömrágásról… – önismeret, önfejlesztés

Amikor önfejlesztésről, önismeretről beszélünk, sokszor mondjuk, hogy a jó kapcsolatok gyógyító hatásúak. Talán furcsán hangzik elsőre, de a jó kapcsolat abban is segít, hogy leszokjunk a körömrágásról.

Korábbi kutatások alapján arra következtettek, hogy a körömrágás oka valamilyen hatalmi személlyel való kiegyensúlyozatlan kapcsolat. Az illető gyerekkorban lehetett ehet szülő, tanár, nagytestvér, a későbbiekben főnök, házastárs, bárki aki (legalábbis mi úgy véljük) igazságtalan velünk de mi nem “üthetünk vissza”, ezért dühünket inkább eldugjuk, sőt magunk ellen fordítjuk. Körmünk a harc eszköze lehetne, de nem adunk engedélyt magunknak arra, hogy használjuk, sőt lerágásával “harcképtelenné” tesszük magunkat. (Abe, Masui 1981)

Egy közelmúltbeli tanulmányból az derült ki, hogy fiatal felnőtt korban a köröm rágása jellemzően olyan percekben fordul elő, amikor valamilyen nehéz, megoldhatatlannak látszó feladatot kéne megcsinálni, vagy éppenséggel az unalom óráiban. Tehát meghatározott érzelmi állapotban. (Williams, 2007)

Könnyű mondani, hogy hát csak egyszerűen hagyjuk abba a rossz szokást. Pont az a lényeg, hogy ez a szokás pillanatnyi megkönnyebbülést, megnyugvást eredményez. A körömrágók lelkesen próbálkoznak fizikai akadályok építésével (pl. rossz ízű dolgot pakolnak a kezükre), vagy minden erejüket bevetve próbálnak ellenállni a késztetésnek, persze sikertelenül.

Szeretnék megosztani egy olyan “technikát”, mellyel gyermekek és felnőttek is sikerrel leszoktak már körmeik rágásáról.

Legalább 30 napon keresztül minden este vizsgáljuk meg minden egyes körmünket egyenként. Nézzük meg, hogy jók voltunk-e hozzájuk aznap. Tekintsük minden egyes körmünket egy-egy kicsi barátunknak, akivel együttérzünk, akit megértünk. Beszéljünk hozzájuk, mondjunk ilyeneket: “Annyira sajnálom, hogy ma rosszul bántak veled, beléd haraptak!” “Úgy örülök, hogy ma jó napod volt, nem bántottak téged”. Alakítsunk ki új és szeretetteljes kapcsolatot minden egyes körmünkkel, szeressük őket, érezzünk együtt velük.

De mit tegyünk napközben, ha azon kapjuk magunkat, hogy a körmünk a szánkban…? Hát persze sokszor észre sem vesszük, hogy már megint…

Az lehet a napközbeni módszer, hogy igyekezzünk százszázalékosan odafigyelni arra, amit épp csinálni akarunk. Csak akkor tudjuk ugyanis a körmünket rágni, ha nem teljes figyelmünkkel vagyunk annál a teendőnél, ahol lenni szeretnénk! Igyekezzünk hát fejleszteni fókuszunkat és a koncentrációnkat és teljes figyelmünket próbáljuk az épp aktuális feladatra összpontosítani. Mondjunk magunknak ilyeneket: “Most tényleg nem a körömrágás a legfontosabb dolgom, hanem….”

Az is jó, ha rájövünk, hogy a stresszoldásra használt körömrágás másféle feszültségoldó tevékenységgel behelyettesíthető, ha tudatosan és szorgalmasan erre mindig emlékeztetjük, kondícionáljuk magunkat.

Mondhatjuk ezt: „Most épp feszült vagyok, teszek inkább egy sétát, vagy csinálok valami mást, ami megnyugtat, és pont arra figyeljek, amit épp teszek.”

Meditáció, jóga, festészet, futás, origami, vagy bármilyen feszültségoldó elfoglaltság beiktatása az életünkbe jót tesz. Minden esetben, ha körömrágáson kapom magam, ne felejtsem el megbeszélni magammal: “Most feszült, ideges vagyok, félek, vagy tehetetlennek, stb. érzem magam, de körömrágás helyett másképp fogok megnyugvást találni” És mondjam ki hangosan, hogyan és tegyem is meg.

Sikeres önismeretet és önfejlesztést kívánok!

Tomori Nóra, karrier tanácsadó, életvezetési tanácsadó, coach