Távmunka
Távmunka
Régóta tudjuk, hogy a főnökkel való kapcsolat a legfontosabb megtartó erő a munkahelyen. Paradox módon beosztottként nagy figyelmet, odafordulást várunk főnökünktől, miközben beosztottjaink irányában sokszor nem vagyunk képesek empatikusan odafordulni. Hiszen sok a munka, rohanni kell, nem nyavalyogni… Vágyunk rá, hogy mások átérezzék helyzetünket, beszélünk is róla, milyen fontos ez akár a munkahelyen is, de megadni ezt kollégáink felé már nem megy olyan jól.
Távmunka
A távmunka különösen veszélyes ebből a szempontból, hiszen eleve kevesebb a lehetőség a szemtől szembeni beszélgetésekre. Kimaradnak a kávékonyhás rituálék, a közösen eltöltött ebédidők, a folyosón beszélgetéssel töltött kikapcsolódós percek.
Távmunkában ezért sokkal tudatosabban kell/kéne beiktatni valamiféle odafordulást munkatársaink felé. Máskülönben gyorsan elszáll a csapatszellem, megnő a céget elhagyók száma.
Távmunkában dolgozó csoportok ma már nem csak azt jelentik, hogy páran otthonról jelentkeznek be, hanem azt is, hogy országok, sőt földrészek is elválaszthatják egymástól a munkatársakat.
Lehet, hogy az egyik helyen reggel van, a másik helyen már este és az ottani munkatárs elfáradt már. Lehet, hogy az egyik helyen napsütéses vidám meleg van, a másik helyen csikorog a hideg és lehangoló a sötétség.
Az élethelyzetekben való különbségek is kevésbé közvetlenül érzékelhetőek távmunkában, mint ha minden nap látjuk egymást. Egyikünk egyedül él, másikunk három kisgyereket koordinál, éjjel nem tud aludni a gyereksírástól, bébiszittert, vagy orvost kell keresnie. Lehet, hogy egyikünk makk egészséges, másikunk fájdalmas betegségekkel kell megküzdjön, vizsgálatokra, kezelésre kell menjen.
Ha nem találkozunk nap mint nap, hajlamosak lehetünk arra, hogy mindenkiről azt feltételezzük, ugyanabban a helyzetben vannak mint mi. Elkerülik figyelmünket az együttérzésre, megértésre okot adó különbözőségek. Emiatt nagyon könnyen megbánthatjuk vagy figyelmetlenül bánhatunk munkatársainkkal, lerombolva magunk körül a munkakapcsolatokat, amik építgetésén pedig amúgy oly nagyon fáradoznánk.
Vegyük észre, hogy empatikusnak lenni mindig azokkal könnyű, akik a miénkhez hasonló helyzetben vannak. Kisgyerekes szülőként nagyon megértjük a másik “kismamát”, “kispapát”, fiatalként a másik fiatalt, betegként a másik hasonló betegséggel élőt, de roppant nehéz empátiát mutatni olyan nehézséggel küzdők iránt, amit mi nem ismerünk, vagy már rég elfelejtettük, hogy milyen is az.
Emiatt hajlamosak vagyunk különböző mértékben lenni megértőnek a különböző helyzetben lévő munkatársainkkal. Ez szintén veszélyes.
Vezethetünk naplót, felírhatunk magunknak kérdéseket amiket mindig meg akarunk kérdezni a másiktól, hogy el ne felejtsük megmutatni nekik figyelmességünket.
Mindig kérdezzük meg hogy van a másik és hallgassuk meg figyelmesen amit elmond anélkül, hogy tanácsokat adnánk vagy informálatlan véleménnyel bombáznánk őt.
Ne kérdezzünk rá nyilvánosan, hogy miért nem volt elérhető amikor telefonon hívtuk, ne hozzuk kellemetlen helyzetbe.
Megéri odafigyelni munkatársainkra, ha jó csapatot tudunk felépíteni, sikeresebbek lehetünk.
Amennyiben szeretnél karrier tanácsadás, vagy életvezetési tanácsadás terén személyes konzultációt, ha személyre szabott tanácsot szeretnél, itt létesíthetsz velem kapcsolatot:
kapcsolat
Olvass tovább:
Önbizalomnövelés: Hogyan éljünk együtt egy szuperérzékeny társsal?
Önbizalomnövelés: Szuperérzékenység a munkahelyen
Önbizalomnövelés és önértékelés: Virginia Satir nyomán
Önbizalomnövelés és önértékelés: Virginia Satir nyomán
Mik az erosségei? Jó válasz az interjún
Szakmai erősségek álláskeresők számára
Munkahelyváltás. Honnan tudjam, hogy eljött az ideje?
Állásintrerjú kérdések, amikre biztosan készülj fel
Állásinterjú. Milyen hibát ne kövess el?
Szeretettel,
Tomori Nóra, karrier coach, karrier tanácsadó, életvezetési tanácsadó