Önértékelés. Virginia Satir az önértékelésről

tomorinora Boldogság család, személyes boldogság

A megfelelő önértékelés rendkívül fontos a sikerességhez, a kiegyensúlyozottsághoz, a boldog kapcsolatokhoz. Aki elegendően magas önértékeléssel rendelkezik, vádaskodás, engesztelés kényszere, vagy inadekvát reagálás nélkül képes megküzdeni az emberi kapcsolatok nehézségeivel.

A jó önértékelés jele, ha valaki így tud gondolkodni: „én én vagyok és így vagyok jó”

Virginia Satir az egyik legismertebb családterapeuta. Egy interjúban a következőt mondta. „Nem az határozza meg a sorsunkat ami velünk történik, hanem az, ahogyan a történésekkel megbirkózunk.”

Satir elsőként a világon rendszerben szemlélte a családtagok, és egymással kapcsolatban lévő emberek személyiségét, viselkedését. „A család együttélésének művészete” című könyvében találkozhatunk mély hatást gyakorló felfogásáról az önértékelésről és önszeretetről. „Ha szeretem magamat, és jó érzéseim vannak önmagammal kapcsolatban, akkor a méltóság, az őszinteség, az erő, szeretet és a realitás állapotában találkozom az élet kihívásaival.” Ez az állapot a magas önértékelés.

Ezzel szemben, ha valaki lebecsüli, utálja magát, akkor áldozattá, legyőzötté válik: „Ha nem szeretem magam, akkor leértékelem, büntetem magam. Ilyenkor a félelem és tehetetlenség helyzetéből fogadom az életet, s olyan állapotot hozok létre, amelyben áldozatnak érzem magam, és e szerint is cselekszem. Vakon büntetem magamat és másokat is. Másokat tartok felelősnek azért, amit én teszek.” Az ehhez társuló lelkiállapotban az ember úgy érzi, semmibe veszik, nem számít, fél a visszautasítástól, Ez az állapot az alacsony önértékelés. Az az ember, aki nem becsüli magát, másoktól várja – feleségétől, férjétől, gyermekétől, szerelmétől, hogy értékelje őt.

Sokak szerint helytelen az a nézet, hogy az ember szeresse és értékelje önmagát. Szerintük önmagunk szeretete önzést jelent. Az ellenségeskedés elkerülése érdekében az embereknek azt tanították, hogy másokat szeressenek maguk helyett. Ez önlebecsüléshez vezet. Rengeteg bizonyítékunk van rá, hogy pontosan önmagunk szeretete teszi lehetővé, hogy másokat is szeressünk.

Az önbecsülés és az önzés két különböző dolog. Az önzés a felsőbbrendűség egyik formája, amelynek az üzenete valami olyasmi, hogy „Én jobb vagyok nálad”. Önmagunk szeretete pedig értékességünk melletti állásfoglalás. Amikor értékesnek tartom magam, hasonlóan értékesként tudom szeretni a másikat is. Amikor viszont nem szeretem magam, mások iránt is irigységet, félelmet, utálatot fogok érezni.

Attól is félhetünk, hogy én-központúnak fognak tartani bennünket. Tapasztalatok szerint a félelmet legjobban úgy tudjuk csökkenteni, ha nyíltan beismerjük. Mondhatjuk pl. azt, hogy „Attól félek, elutasítasz, ha elmondom, hogy elfogadom és szeretem magam”. Utána ellenőrizd ezt a feltevést: „Igaz ez?” Az

esetek kilencvenöt százalékában a válasz ez: „Dehogy utasítalak el! Inkább bátornak tartalak, hogy ezt mondod”. Meghökkentő, hogy ez megtörténhet, amikor szembetalálkozunk saját sárkányunkkal – az elutasítástól való félelemmel -, főleg, ha ez ilyen egyszerűen zajlik.

A jó emberi kapcsolatok, a szeretetteljes viselkedés azokra az emberekre jellemző, akiknek stabil, erős az önbecsülésük. Egészen egyszerűen azok az emberek képesek másokat szeretni, értékelni, és a valóságot megfelelően kezelni, akik szeretik és értékesnek tartják önmagukat. Az erős, jó önértékelés az alapja az egészséges és boldog életnek, a kielégítő kapcsolatoknak, valamint a hatékony és felelős viselkedésnek.

Amikor valaki szereti magát, nem fog olyat tenni, amivel sérti, lealacsonyítja, vagy rombolja önmagát és másokat. És nem fog másokat felelősnek tartani a saját viselkedéséért. Az ilyen emberek nem fognak drogokba, alkoholba vagy dohányzásba menekülni, vagy nem hagyják, hogy mások fizikailag vagy lelkileg rosszul bánjanak velük. Akik jól bánnak önmagukkal, a kapcsolataikat sem fogják az erőszak által megfertőzni.

Akik nem szeretik magukat, könnyen válhatnak gátlástalan emberek rombolásának eszközeivé. Lényegében elajándékozzák saját erejüket, ami gyakran érzelmi rabszolgasághoz vezet. Minél erősebb valakinek az önértékelése, annál bátrabban tud változtatni a viselkedésén. Minél jobban értékeli magát, annál kevésbé követel dolgokat másoktól. Minél kevesebbet követel másoktól, annál több bizalmat tud érezni. Minél inkább tud bízni magában és másokban, annál inkább tud szeretni. Minél inkább szeret másokat, annál kevésbé fél tőlük. Minél jobban együttműködik a többiekkel, annál inkább megismeri őket. Minél inkább ismerik egymást, annál erősebb a kapcsolat közöttük, így az önértékelő viselkedés segít véget vetni az emberek, közötti elszigeteltségnek, elidegenedésnek.