Karrierlépések – Előlépettek! Milyen hibát ne kövessek el?
Ebben a blogbejegyzésben összeszedtem a tipikus hibákat, amit karrierútjuk során sokan elkövetnek előléptetéskor.
– “Fontos ember lettem”. Sajnos sokan önkéntelenül válnak arrogánssá a siker, az előléptetés hatására. Természetesnek veszik, hogy mások minden ötletüket dicsérjék és félreálljanak a folyosón, közeledtükre. Veszélyes ez az út. Ha így teszünk, beosztottainkat eltávolítjuk magunktól és lelohasztjuk együttműködési, támogatási kedvüket. Sokkal többre megyünk, ha a csapatot igyekszünk erősíteni. A csapat eredményeit emeljük ki és a csapat tagjainak teljesítményét igyekezzünk láttatni. Ezzel sokkal inkább növelhetjük saját respektünket is és a nekünk dolgozóknak is szárnyakat adhatunk.
– Túl hamar “kiszállnak” régi feladataikból, projektjeikből, veszélyeztetve azok sikerességét, zökkenőmentes folytatását és így veszélyeztetve saját vezetői pályafutásukat is. Nem kell egyedül küzdenünk. Nyugodtan kérdezzük meg más vezető kollégáinkat a cégnél, hogyan tudták átvészelni az átmeneti időszakot, hogy küzdöttek meg az átmeneti időszakkal.
– „Költekezhetek…!” A kinevezések többnyire fizetésemeléssel járnak, ez nagyon jó. Jól jön pár holmi beszerzése, amire már régóta vágyakoztunk. Sokan viszont azt felejtik el, hogy ha áttérnek egy drágább életmódra, akkor ugyanúgy nem marad pénzük “a nap végére” és hamar lesznek újra elégedetlenek. És sajnos a mai világban az sem törvényszerű, hogy bárki karrierje egy egyenletesen növekedő pályán haladna minden zökkenő elkerülésével.
Szóval sokat ér az alázat, a türelem, az önmagunkért vállalt felelősség.
Sikeres pályafutást, sikeres karrierutat kívánok!
Tomori Nóra, karrier tanácsadó/coach, életvezetési tanácsadó