Örömtelibb életet akarok!
Tanulságos az a tanulmány amelyik lottó telitalálatosok és mozgáskorlátozottságot eredményező balesetet elszenvedők boldogságérzetét hasonlította össze az eset megtörténte után egy évvel.
Ki a boldogabb?
Az derült ki, hogy a lottó nyertesek semmivel sem voltak boldogabbak a baleseteseknél, a balasetetesek semmivel sem voltak kevésbé boldogok a lottó nyerteseknél. Tehát bármi történjék velünk, idővel hozzászokunk és visszatérünk az eredeti minket jellemző kedélyállapothoz. A pszichológia ezt „habituációnak” nevezi, ami a tanulás legegyszerűbb, ősi, ösztönös formája. A válasz erősségének csökkenése ismételt ingerre. Ennek során megtanuljuk azoknak az ingereknek a figyelmen kívül hagyását, melyek ismerősek és nincs azonnali, életbevágó következményük. A természetes kiválasztódás során azok az egyedek éltek túl, amelyek alkalmazkodni tudtak a külső változásokhoz, bármilyenek legyenek is azok. Ilyen egyedek vagyunk mi mai emberek mindannyian.
A külső hatások csak kevéssé befolyásolják boldogságunkat
Tehát biztosak lehetünk benne, hogy bármilyen külső körülmény hosszú távon meglehetősen kis hatást gyakorol arra, hogy milyen mértékű boldogságérzetet és szomorúság-érzetet, kiteljesedettséget, jóllét érzést élünk át alapvetően és hosszú távon az életben. (Hozzá kell tenni, hogy nemzetek összehasonlításában vannak azért mérhető különbségek az emberek nagy tömegét vizsgáló boldogság-mértékben, a GDP, a születéskor várható élettartam, a politikai stabilitás és a válási ráta úgy tűnik mind valamelyest hatással vannak az emberek jól-lét érzésére, de nem okoznak hatalmas különbségeket.)
A különbség mégis elsősorban belülről fakad.
Fujita és Diener tanulmánya 17 éven keresztül követte nyomon az embereket Németországban (2005). Arra jutottak, hogy akaratilag változtatható az ember örömkészsége és hosszú távú általános boldogságérzete.
Barbara Fredrikson 2008-ban végzett tanulmánya arra jutott, hogy a rendszeres tudatossággal felidézett szeretetteli gondolatok például fokozzák az örömérzetet és segítenek kilábalni akár a jóhoz való hozzászokás adta elszürkülésből, akár a hedonista örömök kereséséből, de a depresszióra való hajlamból is. Érdemes kipróbálni.
Gyakorlat:
Szerető kedveség meditáció
- Keressünk egy nyugodt helyet.
- Képzeljünk magunk elé valakit akit szeretünk, lehet ember, de lehet akár a kedvenc házillatunk is.
- Lélegezzünk mélyen, lazítsuk el tagjainkat.
- Kívánjunk szívből jókat a magunk elé képzelt szerettünknek, ilyenféleképpen:
- Élj biztonságban!
- Élj egészségben!
- Élj könnyedén!
- Élj boldogan!
Aki szeretne mélyebben elmélyülni a boldogság-érzet témájának tudományos megközeltásáben, javaslom Seph Fontane Pennock hedonista mókuskerékről szóló cikkét: https://positivepsychology.com/hedonic-treadmill/ és Christopher Peterson Pozitív pszichológia c. könyvét: https://books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=VVFnDAAAQBAJ&oi=fnd&pg=PR9&dq=oxford+university+press+shame+feeling+OK+success+gratitude&ots=QfIVi8NpKK&sig=pjAqio7wT8YeAatPFRlp_MJ6pMU&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false
Sikeres gyakorlást kívánok!
Tomori Nóra, karrier tanácsadó, karrier coach, életvezetési tanácsadó