Szerezz bizalmat odafigyeléssel!
Amikor valaki úgy érzi, hogy meghallgatják és odafigyelnek rá, az bizalmat épít. Akit úgy hallgatnak meg, hogy úgy érzi teljes figyelmet élvez, fontos, értékes, akkor felépül a bizalma az őt meghallható ember iránt. Ahol pedig megvan a bizalom, ott stabilabbá válik a lojalitás, az elkötelezettség és a teljesítési motiváció is. A magánéletben pedig az együttműködés készsége.
A bizalomépítésnek ezt a módját munkánk során vagy magánéletünkben tudatosan is működtethetjük. Az a lényeg, hogy sose bocsátkozzunk a beszélgetésbe „fél gőzzel”. Fordítsunk figyelmet arra, hogy „jól” figyeljünk.
- Forduljunk a másik felé fizikailag is és mutassuk meg teljes testünkkel is az „odafordulást”. Ezzel magunkat is fegyelmezzük mert leginkább arra hajlamos fordulni az ember figyelme amerre a teste, keze, lába, feje, tekintete fordul.
- Bizonyosodjunk meg arról, hogy pontosan értjük, amit a másik mond és adjuk is jelét a megértésnek.
- Kérdezzünk vissza, jól értettünk-e dolgokat, ismételjük el a hallottakat.
- Az elhangzott történetet olyan pontossággal igyekezzünk megérteni, hogy értsük belőle a beszélő motivációit, vágyait, reményeit is. Az ő „igazságát” értsük meg, az ő szempontjai alapján. Ne felejtsük, hogy a maga szempontjai szerint mindenkinek igaza van.
- Ne bíráljuk, ne méricskéljük, ne ítéljük meg az elhangzottakat, ne szűrjük az információt a saját értékítéletünk alapján.
- Zárjuk ki a beszélgetésen kívüli gondolatainkat, például a következő tennivalóinkat, a nyomasztó egyéb határidőinket, telefonunk üzeneteit vagy a bevásárlólistánkat.
- És persze az alapokról se feledkezzünk: sose szakítsuk félbe a beszélgetőtársat.
Szabad jegyzetelni, sőt hasznos, de ne bújjunk bele a füzetünkbe a szemkontaktus elől, mert az már a másik félnek zavaró.
A bizalom az egyik legfontosabb érték az emberi kapcsolatokban és néha meglepő milyen apróságokon múlik, képesek vagyunk-e felépíteni vagy nem. Az odafigyelés kiváló eszköz.
Szeretettel,
Tomori Nóra, karrier tanácsadó, coach, életvezetési tanácsadó