Hogy érjem el hogy kedveljenek?
Kolléganőm névnapján minden évben elcsodálkoztam a hatalmas csokrok láttán, amik asztalát borították. Megkérdeztem, hogy éri el ennyi ember elismerését és szeretetét. Azt felelte a válasz egyszerű.“Mindenkit megdicsérek, mindenkivel azt éreztetem, hogy fontos, jelentőségteljes, tehetséges, belevaló, ügyes. És mindenkiben kizárólag olyan dolgot dicsérek ami valóban igaz!” Hát ennyit számít az elismerés! És ennyire ritka is, máskülönben nem lennének ilyen hálásak érte az emberek.
Sokan nem is veszik észre, mennyi kapcsolatromboló dolgot tesznek, mondanak, mutatnak, pedig sok egyszerű módszerrel éppen ellenkezőleg, virágzóvá is építhetnék emberi kapcsolataikat.
Vegyük számba először, mik a jellemzően romboló dolgok, hasznos észrevenni ezeket is saját viselkedésünkben.
– Nem fordítunk elég figyelmet a másikra. Nem érzékeltetjük, hogy fontos számukra ő és a mondanivalója. Ezt szavak nélkül jellemzően úgy áruljuk el, hogy
– Nem fordulunk teljes testünkkel felé, ha beszél hozzánk, elfordulunk, másfelé nézegetünk, esetleg jár a szemünk mi minden történik még a környezetben, lábunkat az ajtó felé fordítjuk.
– Nem mutatunk együttérzést.
– Nem érzékeltetünk semmilyen elismerést irányában.
– Feszülten, bosszúsan viselkedünk, esetleg hangosan sóhajtozunk vagy forgatjuk a szemünket miközben beszél hozzánk.
– Felemeljük a hangunkat, dühösen reagálunk vagy épp ellenkezőleg, nem reagálunk egyáltalán a mondanivalójára.
– Másokról negatívan nyilatkozunk azt az érzést keltve beszélgetőpartnerükben, hogy róla is hasonlóképpen beszélünk majd ha kimegy a szobából.
Kapcsolataink építése, erősítése érdekében figyeljünk pár dologra:
– Teljes mértékben figyeljünk beszélgetőtársunkra és testbeszédünkkel is mutassuk ezt, csak rá figyeljünk, felé forduljunk, nézzünk a szemébe minél többször.
– Legyünk kíváncsiak arra amit mond, kérdezgessük, beszéltessük, mutassuk, hogy ő is és a mondanivalója is nagyon fontos számunkra.
-Mutassunk megértést, mondjuk is ki, hogy megértjük az érzéseit és a helyzetét.
– Keressünk lehetőséget arra, hogy munkájában és személyében megdicsérhessünk olyan dolgokat, amiket valóban jól csinál.
– Legyenek ezek a dicséretek minél konkrétabbak.
Végül ne felejtsük el azt sem, hogy saját magunkkal való jó kapcsolat ápolásában is ugyanezek a dolgok segítenek nekünk. Mi magunk is értékesek vagyunk. Nekünk is kijár és csodákat tesz a figyelem (magunkra), elismerés (magunk felé), munkánk, erőfeszítéseink és emberi kvalitásaink jó szándékkal és méltóan pozitív értékelése magunk által.
Szeretettel,
Tomori Nóra, karrier coach, karrier tanácsadó, életvezetési tanácsadó