Munkahelyváltás. Hogy találj állást?
Munkahelyváltás előtt sokszor elbizonytalanodunk, vajon hogyan lehet manapság munkát találni? Sokszor azt a választ kapjuk, építs széles kapcsolati hálót, hiszen az állások nem kis hányadát ismerősökkel, vagy ajánlások útján töltik be. De hogyan érvényes ez ma?
Munkahelyváltás régen és most
Sokszor tanácsolják, hogy minél több embernek mondd el, ha állást keresel. Akár a fodrásznak is említsd meg, mert nem tudhatod, honnan kaphatsz ötletet, információt, hol lehet pont rád szükség. Ez igaz is volt az internet előtti világban, amikor az újságokban megjelenő álláshirdetésekre nem mindenki talált rá és sokan csak szájhagyomány útján szereztek tudomást egy-egy álláslehetőségről. Az internetes forradalom viszont a munkahelyáltás módszereit is felforgatta.
Egy közelmúlt-beli tanulmány (forrás alul) szerint ma a munkahelyváltás és álláskeresés során sokkal inkább a munkahelyi jó kapcsolatok bizonyulnak hasznosnak.
Korábbi munkatársak, főnökök, ügyfelek tudnak a legjobban segíteni egy-egy állás elnyerésében. Ők azok, akik hitelesen és meggyőzően tudnak beszélni arról, milyen volt a pályázó, mint munkavállaló, ügyfél vagy kolléga, amikor munkakapcsolatban álltak.
Tehát az információs forradalom okán ma már nem az a kulcskérdés, hogy egyáltalán eljut-e hozzánk az információ, hogy valahol munkatársat keresnek, hiszen mindenki értesül az álláslehetőségekről az interneten. Ez viszont azzal is jár, hogy minden állásra messze túl sok a jelentkező. Emiatt a kulcskérdés az, hogyan tűnhetünk ki a rengeteg jelentkező közül. Hogyan vetessük észre önéletrajzunkat a nagy halomban, vagy esetleg hogyan kerüljük meg a pályáztatási rendszert.
Munkahelyváltás és az emberekkel való bánásmód
A munkatársakat kereső vezetők ugyanezzel a problémával szembesülnek, több száz pályázó között kell válogatniuk a jelentkezési szoftverek, önéletrajzok és kísérőlevelek korlátozott eszközeivel. Ha eközben eljut hozzájuk egy számukra hitelesnek ítélt embertől kapott jó ajánlás, olyantól, aki valóban ismeri a jelentkezőt és akinek adnak a véleményére, az megkönnyítheti a munkájukat. Ha így biztosítottnak érzik, hogy olyan embert ajánlanak nekik, aki tényleg jó munkaerő lesz, az lerövidítheti a hosszadalmas válogatást.
Tehát vigyázz nagyon a munkahelyi jó kapcsolataidra! Hiszen ezek nem csak a jelenlegi munkakörülményeid szempontjából számítanak, hanem a jövőd szempontjából is. A munkahelyváltás során egy-egy kívánt állás elnyerésének legjobb módja, ha jól bánsz a kollégáiddal a mostani munkahelyeden.
További olvasnivalók itt: Munkahelyváltás – Milyen munka illik hozzám?
és itt: Tervezzünk karriert 4 lépésben
és itt: Munkahelyváltás. Honnan tudjam, hogy eljött az ideje?
Amennyiben szeretnél karrier tanácsadás, vagy életvezetési tanácsadás terén személyes konzultációt, ha személyre szabott tanácsot szeretnél, itt létesíthetsz velem kapcsolatot:
kapcsolat
Olvass tovább:
Milyen munkában lehetnék boldog?
Szakmai erősségek álláskeresők számára
Önértékelés: Virginia Satir nyomán
Online interjú. Tegyél jó benyomást!
Szeretettel, Tomori Nóra, karrier tanácsadó, életvezetési tanácsadó, coach
A cikkhez felhasznált forráshivatkozás: itt és itt.